Kedves Látogató!          

           Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk önöknek kertészetünk honlapját és engedjék meg, hogy egy pár mondatban bemutatkozzunk, bemutassuk tevékenységi köreinket. Image
           Kertészetünk 1968-ban alakult. Eddig főként egynyári , kétnyári illetve kaspós növényeket termeltünk. Ezekből a teljes szortimerntet kínáljuk . Megtalálhatóak nálunk a régi közkedvelt egynyáriak (petúnia, büdöske, verbéna, pistike)  ugyanúgy mint a még kevésbé ismert de egyre népszerübb egyéves növények is (bohócvirág, cseppecske). Több sikeres kiállítást, bemutatót rendeztünk a Farmer Kft.-vel közösen telephelyünkön. 2005-től a piac igényeihez igazodva mind nagyobb mennyisségben és választékban termelünk évelő dísznövényeket, díszfüveket valamint fűszernövényeket, amelyek között ugyanúgy megtalálhatóak az alacsonyabb sziklakerti, valamint magasabb virágzó, ágyásokba ültethető évelők is. Sok munka gyümölcseként ugyanebben az évben a Hortus Hungaricuson a kertészet vezetője, alapítója elnyerte "Az Év Kertésze” díját.
 

       Image   

           Árjegyzékünkben 626 évelőfaj, 31 díszfűfajta, 58 db fűszer-és gyógynövény és közel 70 féle egynyári kapott helyet, melyeknek a nagy részük a honlapon képpel és további információkkal található meg. Az elmúlt évhez képest mind a választék, mind azoknak a mennyisége, mind pedig a területünk is megháromszorozódott. Az árjegyzékben részletesen közöltük az adott fajok felhasználási módjait, valamint az igényeit, ezzel is segítve a könnyebb növénykiválasztást. Aktuális készletjegyzékünket – melyekben az aktuálisan virágzó vagy csak éppen akkor díszítőerejével bíró növényeket tüntetjük fel - kérheti e-mailben vagy faxon.  


        Szeretnénk ezzel a honlappal is a vevőink segítségére lenni és érdeklődésüket felkeltve felkeresik telephelyünket, ahol szakképzett kollegáink örömmel állnak rendelkezésükre.

Reméljük, hamarosan vásárlóink között üdvözölhetjük!

 

Beretvás Kertészet                                                                                                                
 
Következő >